Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Napközis foglalkozás

2013.02.08

 

Február 8-án, pénteken délután játékos sport és kézműves foglalkozást szerveztünk napközis tanulóinknak. Az egyszerűnek nem mondható tündér elkészítése pontos, odafigyelést és kézügyességet igénylő feladat volt azok számára, akik Réka nénivel maradtak a kézműves foglalkozáson. Az elkészült vidám színes tündérkék már a kellemes tavaszi időt sugározták a tanterem falai közé. Azok, akik a kreativitásukat inkább mozgásban kívánták kiélni, azok a tornateremben aktivizálhatták magukat. A közösen kiépített akadálypályán tartásjavító és ügyességi gyakorlatok váltották egymást. A foglalkozás végén persze a kidobó sem hiányozhatott. Ezen a napon még a januári hónap kiváló napköziseit is köszönthettük az 1.és 3. osztályban. Bár többen betegek  voltak, no és azért rendetlenkedőkben, szabályszegőkben sem volt hiány, ebben a hónapban,  csak két tanulónak tudtunk oklevelet adni. Gratulálunk az első osztályos Inhoff Korinának és Savanyu Klaudiának! A rossz időjárás miatt sajnos elég kevés időt tudunk az udvaron tölteni. Ezért a délutáni tanórák közötti szünetben is a tornaterembe megyünk, ahol a közkedvelt fogó és kidobó játékok mellett, speciális tartásjavító gyakorlatokat is végzünk. Ezek a későbbi tartáshibák megelőzésében fontosak. Úgy tapasztaljuk, a gyerekek szívesen és örömmel mozognak, főként, ha mindez játékos keretben történik. Talán éppen ezért ilyen kedvelt ez a délutáni rövid kis „frissítő foglalkozás”!

 

Schvarczkopf Anita és Doma Réka

 

A mappában található képek előnézete Napközis sport és kézműves foglalkozás.