Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alapítványi bál beszámoló

2014.11.16

Iskolánk Szülői Munkaközössége a  Művelődési Házban rendezte meg Jótékonysági bálját, melynek bevétele tanulóink javát szolgálja majd. A bált a szülők nevében Kovácsné Tróbert Rita nyitotta meg. A jelenlévők köszöntése után szólt azokról, akik, most nem tudtak eljönni, de támogatójegy vásárlásával, tombolatárgy felajánlással nyújtottak segítséget.  A gyermekek nevében is minden támogatónak megköszönte adományát. Ezt követően a kezdő és haladó néptánccsoportjaink léptek fel. Az este során Varga István (Sztyopa) néptáncoktató rögtönzött táncházat szervezett, amelyen a gyerekek által előadott koreográfiákkal ismerkedhettünk meg. A Nagy Noémi igazgató felkészítésében előadott Bécsi keringőt az iskola diákjai és dolgozói adták elő. A produkciót vastapssal jutalmazta a közönség. A zene és a tánc továbbfolytatódott, de a talpalávalót már a Wolfram együttes szolgáltatta. A tombolasorsoláskor számos értékes tombolatárgy talált gazdára. (S.A.)

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult a bál sikeres lebonyolításához, illetve adományával támogatta iskolánkat. Külön köszönjük a szervező és segítő szülőknek, felkészítő pedagógusoknak a fellépő tanulóinknak és kollégáinknak a munkáját.  

2014.nov-039.jpg