Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyílt órák az 1. osztályban

2017.11.20

 

 

Minden család számára nagy esemény, amikor gyermekük iskolás lesz. Izgatottak a szülők, akik végre láthatják iskolai helyzetben a nemrégiben még óvodás csemetéjüket. Öröm volt ez a gyerekeknek is, hiszen megmutathatták, hogy iskolai életük néhány hónapjában mit tanultak. De még a tanító néni is kíváncsian várta: vajon a megszokott menetrend szerint mennek-e az órák. Ezen a napon olvasás, matematika és írás órákat láthattak az érdeklődők. A szülők és a résztvevő óvónő nagyon pozitívan értékelték, hogy az osztályban tanulók között észlelhető teljesítménybeli különbségek ellenére a gyermekek türelmesek voltak egymáshoz és a tanító néni is az egyéni képességekhez mért differenciált feladatadással segítette sikerélményhez juttatni minden kis diákját.  

Antal Melinda osztályfőnök a délelőtt értékelésével kapcsolatosan megjegyezte, hogy örömmel tölti el, hogy szinte minden szülő eljött egy-egy órára. Ez azt bizonyítja, hogy a legtöbb szülő érzi és tudja, hogy gyermeke számára mindez motiváló hatással bír. Emellett a szülők láthatták, hogy legkisebb diákjaink jól érzik magukat az iskolában, és szívesen ismerkednek a számok és a betűk rejtelmeivel.(Schv. A.)

nyiltnap1.o.201716.jpg

 

A mappában található képek előnézete Nyílt órák az 1. osztályban